Tolone

🇭🇺 Tolone az ambivalencia megtestesült bár-ja. Ezt úgy írom, hogy januárban és most júniusban is 3-3-szor voltunk itt… Vagyis visszajárunk. A mellékhelység katasztrófa, bár van. A személyzet kedvessége csak nyomokban található, s ha leülsz, akkor minimum 5-10 percet kell várnod míg egyáltalán kijönnek. S itt jön a “de”: De hova siessenek itt Spanyolországban a szieszta hazájában? De annyi vendég van, hogy alig tudják kezelni őket. De itt van a parton egy csodálatos kilátással. Tegyük hozzá, hogy eddig még nem nyert volna meg, és nem is járnánk csak ennyiért vissza, azonban most jön az elején említett ambivalencia fő léte: De az a rohadt Marokkói tea, az a finom frissen facsart narancslé, az a nagy mennyiségű alkohol választék, és persze, hogy leülhetek úgy szivarozni, hogy nem küldenek el. S hogy konklúzió is legyen: Persze hogy ezután is itt leszek annak ellenére, hogy biztos nem fog semmi sem változni, mert a marokkói teájuk az életem része lett.

🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿 Tolone is the embodied paradox of bars.
I say this as someone who has been here three times in January and now three times again in June… So yes, we keep coming back.

The restroom? A disaster. But hey, at least there is one.
The staff’s friendliness? Only trace amounts detected. And once you sit down, prepare to wait at least 5–10 minutes before anyone even acknowledges your existence.

And now comes the “but”:
But why rush in Spain, the homeland of siesta?
But the place is so packed with guests they can barely keep up.
But it’s right here on the beach with a breathtaking view.

To be honest, none of this would be enough to keep us coming back — and now we arrive at the essence of the ambivalence I mentioned earlier:

But that damn Moroccan tea…
That delicious fresh-squeezed orange juice…
That massive selection of alcohol…
And, of course, the fact that I can enjoy my cigar without being kicked out.

Conclusion?
Of course I’ll keep coming back, even though I know nothing will ever change — because their Moroccan tea has somehow become a part of my life.

🇪🇸 Tolone es el bar que encarna la ambivalencia.
Lo digo como alguien que ha estado aquí tres veces en enero y ahora otras tres veces en junio… Es decir, seguimos regresando.

¿El baño? Un desastre. Pero bueno, existe.
¿La amabilidad del personal? Apenas se detecta en pequeñas dosis. Y cuando te sientas, prepárate para esperar al menos 5–10 minutos antes de que alguien se acerque.

Y aquí viene el famoso “pero”:
Pero, ¿a dónde van a correr aquí en España, la tierra de la siesta?
Pero hay tantos clientes que el personal apenas puede con ellos.
Pero está justo en la playa, con una vista espectacular.

Sinceramente, nada de esto sería suficiente para que volviéramos una y otra vez — pero aquí entra la esencia de esa ambivalencia que mencionaba al principio:

Pero ese maldito té marroquí…
Ese zumo de naranja recién exprimido y delicioso…
Esa selección infinita de alcohol…
Y claro, que puedo sentarme a fumar un puro sin que me echen.

¿Conclusión?
Claro que seguiré viniendo, aunque sé que nada va a cambiar — porque su té marroquí, de alguna forma, ya forma parte de mi vida.